Íme Kim Jong-un titkos fegyvere

Kínában turnézik a Moranbong észak-koreai popegyüttes

Úgy látszik Észak-Korea – ellesve déli rokonaiktól – is a pop-kultúrával hódítaná meg a világot rakéták helyett: csütörtökön három napos turnéra érkezett Pekingbe az észak-koreai Moranbong lányegyüttes.

A 10 fős lánybandát maga Kim Jong-un vezér válogatta össze, védjegyükké vált ismertetőjelük, hogy

rövid szoknyát hordanak és elektromos hegedűn játszanak.

moranbong.jpg

A kínai turné célja a két ország közti baráti kapcsolat erősítése, miután 2013-ban az észak-koreai nukleáris tesztek után az kissé meggyengült.

PEACE <3

Érdemes a banda régebbi színpadi performanszaiba betekinteni...

Ezen a 2013-as szilveszteri koncerten például a háttérben zúznak a rakéták a kivetítőn, miközben a közönség ütemes tapssal és ujjongással fogadja amint felrobban a Föld...

(KoreaTimes)