Egy kis Ázsia az Andrássy úton - a Japán napokon jártunk

A távol-keleti kultúra rejtelmeibe nyerhettek rövid betekintést azok, akik múlt hétvégén ellátogattak a Japán napokra az Andrássy útra. Sőt, a vállalkozó kedvűek egy ruhapróba erejéig kicsit át is lényegülhettek pár percre:
img_9679-b.JPG

A ragyogó napsütés és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyönyörű kertje tökéletes helyszínt biztosított a rendezvénynek, ahol kisebb japán kütyüs bazár mellett volt gasztronómiai bemutató sok sushival :), harcművészeti és kard-előadás sok pörgős eséssel és meditációval, kreatív foglalkozások, mesesarok, go (hagyományos japán sakk) sok gondolkodással, Japán ruhába öltözés sok masnival és virággal.

A rendezvénnyel egy időben látogatható volt a Hopp Múzeum koreai témájú időszaki kiállítása, az Imaging Korea - Korea dokumentumfotókon – Embereken, tájakon és időn túl című fotótárlat. (A kiállítás még augusztusig látható, érdemes ellátogatni, garantált képzeletbeli utazás Dél-Koreába)

A Japán napokról pedig beszéljenek inkább a képek. Szóval ilyen volt: