Miért pont ázsiai mozi? Ez itt a kérdés. Illetve nem nekem, mert kínai-, koreai-, japánfilm-rajongó vagyok, és pont. De hogy mindez hogyan is kezdődik?

Főleg hátsóajtós gondolatként. Egy gondolatébresztő beoson, beférkőzik, megtelepszik. Észre sem vesszük. Aztán már benne vagyunk. Ő meg csak keltegeti a gondolaokat. Az egyiket a másik után. A nehézség bele! Nagy könnyen idejutott, minket is más- meg rálátásra bír, és akkor buckák mindenütt. Ő meg bebújik az egyik mögé, és -rémesen neveletlen- röhög. Velünk és rajtunk. Csak úgy rázkódik. Mi meg meg akarjuk találni, és bebizonyítani, hogy akkor is. Megérteni, megtalálni, fülönfogni. Így aztán eleinte félvállal, de teljesen felvállaljuk az utánaolvasást, a megnézést, a felkutatást. De minek?

Először is azért, mert Ázsia messze van. Nagyon messze. És az elérhetetlen mindig vonzó. Nem kicsit.

Ám leküzdhetetlennek tűnő távolság ide vagy oda, a barátunk képernyőközelbe hozza ezt a kultúrgubancot; nekünk nincs is más dolgunk, mint olvasni, nézni és vakarni, törni a.. a búránkat. De csak azt. A kis illékony tűnődő könnyen eltűnő meg felbukkan, nyelvetölt. Behálózta magát! Így nem hogy közelebb nem lett, de még a leküzdendő akadályok száma is nőtt. Én meg kezdhetem a hálóblogozást.

Előadódhat, hogy véletlen jut be. Valami eltörik az agyzugban, valami fontos, valami oszlopos, és a repedésen keresztül jut be ez a mihaszna, de akkor aztán tartópillérré lesz.

Például az ember lánya gyanútlanul bemegy a moziba: rendes amerikai módjára popcornozik, meg csendes elánnal ücsörög, és várja a nagy feltöltődést meg a katarzist, és egyáltalán. De csak egy szöget kap. Bele a fejbe. Sok bogár kerül elő a semmiből és beindulnak. De nem ám akárhogy, hanem igazán: zsizsegnek, száguldoznak békit sem hagynak. Hiszen mit tudunk mi a világ másik feléről? Néhány hír, sztereotípiák és képzelet. Ennyi. Pyle-ok vagyunk. [1] 

Vagy a könyvtár. Egy másik, egy gigantik, gondolatugrasztó, fejbeköltözniakarókat tartalmazó veszélyforrás. Elcsigázott emberke becsúszkál és .. és megfogja egy haiku. Törékeny és egyszerre tömör furcsa kis jószágok ezek. Játéknak tűnnek, pedig fogósak és kapósak, és még a távol-keleti költészethez is vezethetnek. Számlálódva tanítanak szemlélődni. Ki ne tudna 5/7/5 szótagból álló verset fabrikálni? Jelentem én. Én próbáltam már / rengetegszer. Nekem nem, / valahogy nem megy. [2]

Van amikor segítséggel költözik be a bujkáló. És megmakacsolja magát: Vedd és bámuld! A környezet kényszerít: megragadják egy ágyőrzős magánkívüli meglelt magánjának a grabancát, és filmterápiára fogják. A feneke nem beteg. Ülj és nézz. Azóta csak úgy tömi magába. Kisnyavalyás meg bent örvend. Jól érzi magát. [3]

Másféle segítség is van. Kaján kisvacak meg még kajába is tud bújni. Aki meg azt hiszi, hogy a férfiak szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, az hatalmasat téved. Egyrészt minden út Rómába vezet, a másik része pediglen az, hogy a lyányok is szeretik a finomat. Nagyon. Jó kis keleti étterem; pálcika, meg fűszerek, meg egzotikum, és vacak már ott bújkál, meg mosolyog, meg andalog bennünk. Hízik a mája.

Olyan is van, aki félreérti. Nyavalyás büdös disznó bogarat tesz a fülbe, felajzott kis ürge meg kis gépe előtt mélázik el azon, hogy ő feltétlen megnéz egy hong-kongi filmet. És kattint. Csak rosszra. Aztán néz és dühöng, mert ezt becsülettel benézte: az 'In the mood for love' nem pornó. A kis dög meg csak úgy hahotázik: gyanútlankámmal megnézetett egy művészfilmet. [4]

Szóval rajongó-nevelő, gondolatébresztő fantomnak rengeteg alakja létezik. És ezért sokakat rabul ejt: a film, a vers, a zene, a gasztro megannyi veszély. De megéri. És aki forrásoknál kutat, az talál is. Vaktyúk az egész világ. És kisvakarcs benne minden, de minden. /ColorSnail/

…folytatása következik!

Ha tetszett, légyszi ne feledd lájkolni Facebook oldalunkat! - köszi! :) :) :)